PokerStars honlap
Barát, vagy ellenség? – A véletlen
Az elején jöjjön egy kis fogalom magyarázat. Mi az a véletlen? Definíció szerint véletlennek azt nevezzük, amire egyáltalán nem, vagy csak kevéssé számítottunk. A kártyalapok keverési és érkezési sorrendjére inkább azt mondjuk, hogy véletlenszerű. Bármilyen lapok is érkeznek, elfogadjuk, hogy ez lehetséges. Ezzel együtt, a hétköznapi szóhasználatban inkább a véletlen kifejezés a gyakoribb, így a cikk további részében én is ezt használom.

A véletlen szerepe a pókerben

A póker bármelyik válfaját is játsszuk, bizonyos mértékben mindig ki vagyunk szolgáltatva a véletlennek. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy döntéseket hozunk az ismert információk alapján, aztán egy sor tőlünk független tényező kialakítja a végeredményt. Nagyon fontos, hogy bízzunk a tudásunkban akkor is, ha ez a véletlen tényező ellenünk fordul. És fordítva is igaz, vegyük észre, ha hibáztunk, de a szerencse mellénk állt, és kisegített. Ha egy döntésünk matematikailag igazolható, tehát helyes volt, akkor a tőlünk független események ezen már nem változtatnak. A mai napig rendszeresen találkozom olyan játékosokkal, akik szerint majd a river kártya megmondja, hogy jól vagy rosszul döntöttek. Na, ők egyáltalán nem értik a pókerjáték lényegét.

Érdekes jelenség, hogy mikor a véletlen vagy a szerencse szerepéről esik szó, akkor a játékosok általában a negatív élményeket idézik fel. Igen, ez nagyon jellemző ránk. Többségünk agya úgy működik, hogy nem képes semlegesen megélni a szerencse/balszerencse szerepét a játékban. A szerencsés helyzeteket sokkal hamarabb elfelejtjük, míg a peches vereségek igen sokáig beégnek az emlékeinkbe. Ennek egyenes következménye az a kutatásokkal is alátámasztott tény, miszerint a játékosok többsége inkább érzi magát pechesnek, mint szerencsésnek. (Szintén ezzel függ össze a sok badbeat történet, amelyekkel egy korábbi cikkben már foglalkoztunk.)

Szerencsejáték vagy sem?

Látjuk, hogy a véletlennek nagy, olykor sorsdöntő szerepe van a pókerben. Azt is elfogadjuk, hogy vannak nagy nyerő, profi játékosok, akik stabilan teljesítenek. Ezek alapján adekvát a kérdés, hogy a póker szerencsejáték vagy sem. Régebben az volt az egyöntetű társadalmi megközelítés, hogy a póker tisztán szerencsejáték. Az elmúlt néhány évben azonban történt elmozdulás ebben az ügyben, mégpedig jó irányba. Személyes véleményem szerint a póker egy hibrid játék. A sikerességet elsősorban a tudás, a képességek határozzák meg, amit rövidtávon megfűszerez egy jó nagy adag szerencse.

Képzeljük el, hogy módosítanak a 100 méteres síkfutás szabályain. A futam végén minden futó dobna egy dobókockával, és annyi másodpercet adnának hozzá az idejéhez, amennyit dobott. Szerencsés esetben egy ügyesebb amatőr legyőzhetné a világ leggyorsabb futóit is ebben a versenyszámban. Ezzel együtt hosszú távon azt tapasztalnánk, hogy a statisztikák szerint a legjobb futók sokkal gyakrabban győznének, mint az amatőrök. A póker valami hasonló játék.

Mi szükség van a szerencsére?

Sok nyerő játékos válaszolná azt erre a kérdésre, hogy jó lenne teljesen kiiktatni a véletlen szerepét a játékban. Ezekkel a játékosokkal nem értek egyet. Nagyon nem. Ha póker teljes egészében képességi/ügyességi játék lenne, melyben a véletlen szerepe zéró, akkor rendkívül rövid idő alatt kiégnének az asztalok. A gyengébb játékosok igen gyorsan belátnák, hogy nekik nem éri meg az erősebbek ellen játszani, pláne ha még pénzben is megy a játék. Vannak oldalak, ahol különféle ügyességi játékokat (például sakk) játszhatunk, a pókerhez hasonlóan, ismeretlen ellenfelekkel szemben. Nem véletlen, hogy ezek a játékok soha nem pénzben mennek.

Igazából szükségszerű a játék fennmaradásához, hogy egy bizonyos mértékű –- és nem is túl kicsi – szerencsetényező mindig befolyásolja az eredményeket.
A véletlen közismert jelenléte két nagyon fontos következménnyel jár:
  1. A véletlen (szerencse) kellően nagy szerephez jut egy-egy parti vagy többasztalos verseny során ahhoz, hogy a gyengébb, vesztő játékosok is úgy érezzék, hogy ők is nyerhetnek. Nagyon fontos, hogy a póker első ránézésre nem tűnik különösebben nehéznek, így nem ijeszti el a kezdő játékosokat. A kezdő játékos tudja, hogy a többiek talán jobban játszanak nála, de úgy érzi, szerencséje neki is lehet.
  2. A véletlen tényezőnek köszönhetően a gyengébb játékos sokkal később jön rá, hogy hiányos a tudása, javítani kell a játékán. (Jól játszottam, csak már megint pechem volt.) Egy-két szerencsés versenygyőzelemnek köszönhetően akár az is megeshet, hogy sokáig nyerő szériában fut valaki, akinek a játéktudása ezt egyébként nem indokolná.

X Sütiinformáció

Sütiket helyeztünk el a számítógépeden, hogy javítsuk a felhasználói élményedet weboldalunkon. Bármikor megváltoztathatod a sütibeállításaidat. Ha nem változtatsz rajtuk, azt beleegyezésnek értelmezzük a továbbiakra vonatkozóan.