PokerStars honlap
A bad beat-ekről, avagy szerencsére szerencsétlen vagyok
Ezt a cikket Pintér 'TropiFish' Márk körülbelül öt évvel ezelőtt készítette. Ha a szakmai nyelvhasználat némileg változott is azóta, a cikk mondandója a mai napig érvényes, így a cikket az eredeti formában, változtatás nélkül közöljük.

Talán nincs ember a Kárpát-medencében, akinek az elmúlt két évben több badbeat történetet toltak le a torkán, mint nekem. Sokáig hallgattam őket, de ebből elég volt. Tűrtem és nyeltem eleget, vége.

Miért van az, hogy a parti mesélések töredéke kezdődik úgy, hogy „Te mit tennél abban a helyzetben...", és túlnyomó része pedig úgy, hogy „Képzeld, milyen peches voltam"? Rövid cikkemben kifejteném, mit is gondolok a szerencséről, a szerencsétlen játékosokról, a badbeat-ekről és azok mesélőiről.

Nagyjából annyira tartom meglepőnek, hogy egy szerencsejátékban szerepe van a szerencsének, mint azt, hogy valaki szembejön az utcán. Igen, szerintem a póker eredetileg szerencsejáték. Egy pókerparti kimenetelét alapvetően a szerencse határozza meg, de egy néhány órás cashgame játszma már más eset. Ha egy parti alakulásában 95%-ra tesszük a szerencse szerepét, akkor ez a szám tíz parti lejátszása után 60%, ötven parti lejátszása után pedig már csupán kb. 9%. (Lejátszott parti alatt most azokat értsük, amikor ténylegesen játékba kerültünk, tehát legalább a flop-ig eljutottunk.) Nem nehéz belátni, hogy az a játékos, aki évente több tíz-, vagy százezer partit játszik le, ezt a számot a nulla közelébe tudja redukálni. Ennek a számnak a csökkenésével pont fordítottan arányosan változik egy másik szám, amely a játéknak a szerencsétől független részét mutatja meg, vagyis a játékosok tudása közti különbséget. Az előbbiek figyelembevételével ez a szám megfelelő mennyiségű parti lejátszása után majdnem 100% lesz. A versenyeken hasonló a helyzet, azzal a különbséggel, hogy egy-egy versenyen csak néhány kulcspartiban vagyunk érdekeltek, ezért több verseny lejátszására van szükségünk ahhoz, hogy kidomborodjon a versenyzők közti tudáskülönbség. Ha nagyszámú verseny vagy cashgame parti lejátszása után sem tudunk pozitív eredményt felmutatni, akkor bátran kezdjünk el gondolkodni a hiányosságainkon és a játékunk hibáin.
 

A szerencse az, hogy olyan körülmények között élünk, hogy a kedvenc időtöltésünk egy, pénzben játszott kártyajáték lehet. Én nem azt mondom, hogy milyen szerencse, hogy van lábunk, amivel elmehetünk a pókerklubba, és hogy hála az égnek, van szemünk is, amivel láthatjuk a flop-ot. Hanem arra utalok, hogy igenis szerencse, hogy van számítógépünk, ami előtt, ha akarunk, órákat tölthetünk el, és szerencsére van pénzünk is, amit lemákolhat rólunk egy másik szerencsés, akinek szintén van. Sőt tovább mennék. Mindenki, aki akár egy pókerpartit is lejátszott már életében pénzben, szerencsésebbnek érezheti magát az emberiség 95%-ánál. Próbáljuk meg egy tíz éves korától hetven éves koráig a rizsföldön dolgozó kínai néninek elmagyarázni, hogy milyen borzasztó, amikor a riverre érkező ász veri meg a dáma párunkat. Nem biztos, hogy meg fogja érteni, mint ahogy egy mexikóvárosi árvagyerek sem azt, hogy mennyire igazságtalan, ha a flöss húzó legyőzi a drillünket.

Hogyan lehetséges az, hogy valakinek mindig pechje van, míg néhány kiváltságosnak állandóan szerencsésen esnek a kártyák? Kevesebben vallják be, mint ahányan úgy érzik, hogy ők is vannak olyan jók, mint az ismert és ünnepelt pókersztárok, csak éppen iszonyatosan szerencsétlenek. Mi különbözteti meg a nyerő játékost a vesztő játékostól? Talán szerencsésebb? Évekig, egy egész életen át? Nem túl hihető.

Válasszuk két részre a pókerjátékosok népes csoportját. Először is vannak ugye a hobbi játékosok, akik csak szórakozásból, nem elsősorban a nyeremények miatt játszanak. Másrészről vannak az úgynevezett profik, akik profitorientáltan űzik ezt a játékot. (A nagytöbbség mégis talán valahová a kettő közé sorolja magát. Vagyis amatőr játékos, de igyekszik minél több nyereséget elérni.)
Az első csoportba tartozó játékosok szerintem bármit megengedhetnek maguknak a pókerben. Na nem sportszerűségekre gondolok, hanem arra, hogy matematikailag helytelenül játszanak, pusztán vélt vagy valós megérzések alapján hozzanak meg döntéseket. Őket ezért nem szabad bántani, hiszen csak szórakozni, izgulni szeretnének a pénzükért és ezt talán meg is érdemlik. Ha szerencséjük van, azt is megérdemlik. Ha sohasem nyerhetnének szerencsével, akkor ezek a játékosok hamar elvesztenék a lelkesedésüket és abbahagynák a pókert. Ha pont ellenünk lesz szerencséjük, hát így jártunk, de ez meg kell tanulni elfogadni és helyesen kezelni. Aki erre nem képes, az máris talált egy újabb momentumot, amiben még van hova fejlődnie. Érthető, hogy ennek a játékosnak egy badbeat-tel végződő parti megmarad a fejében, hiszen neki ez az érdekes.

A másik (két) csoportba tartozó játékosnak ezek a partik nem túl sokat mondanak. Tudják, hogy életük során a 80%-os esélyű játszmákat pont 80%-ban fogják megnyerni és ezzel a számmal meg is elégszenek. El kell fogadni azt a tényt, hogy a 10-20-30%-ok valódi esélyeket takarnak, tízből 1-2-3 alkalommal előforduló lehetőségeket jelentenek. Ha alkalmam van rá hogy egy nálam jobb játékossal beszélgessek a pókerről, akkor nem badbeat játszmákkal terhelem, hanem igyekszem inkább őt beszéltetni, hátha mond valami érdekeset. Én többször estem már ki versenyről pénzdíj előtt 90%-os mutatással, de semmire sem megyek azzal, ha ezt minél több embernek igyekszem elmondani.

Másrészről, mi is a gyakorlati haszna egy badbeat sztorinak? Ha nem tudunk rajta nevetni, akkor nem csak haszontalan, de még káros is. Erősíti a negatív gondolkodásmódot és borzalmasan fárasztó. Biztos ismerős annak a játékosnak a képe, aki retteg minden jó laptól, mert megint biztos badbeat-et fog kapni valakitől. Emiatt ezek a játékosok egyébként rendre rosszul játsszák meg a magas párokat és az egyéb flop után felerősödő lapjaikat. Sok badbeat-ért a helytelen lejátszás a felelős, mielőtt rögtön elkezdenénk az ellenfelet szidni, gondoljuk át még egyszer, hogy mindent jól játszottunk-e. Lerágott csont, de azért ismét elmondom. Az a játékos, aki feszesen, óvatosan játszik egy versenyen, nagy valószínűséggel jobb lapot fog mutatni az allin szituációkban. Ennek egyenes következménye, hogy alulról fogják megverni (értsd: rosszabb lappal ütik ki a versenyről), és máris megszületett egy újabb badbeat sztori. Vannak játékosok, akik, ha álmukból riasztjuk is őket, háromszáz-négyszáz szörnyű pókertörténetet képesek a rendelkezésünkre bocsátani, de azonnal. Legtöbbször meg is teszik ezt, versenyek szünetében, vagy épp játék közben a cash asztalnál, természetesen kéretlenül. Nem egyszer estem ki élő versenyről szándékosan, hogy ne kelljen tovább hallgatnom azt a sok sületlenséget, aztán sovány malac vágta hazáig, hogy elbújjak egy időre a badbeat mesélők elől.
Az a javaslatom, ha már mindenképp partikkal szeretnénk fárasztani a többieket, akkor meséljünk inkább goodbeat történeteket. Sokkal szórakoztatóbb olyan sztorikat felidézni, amikor mi húztuk túl valakinek az ász párját, vagy építettünk valamilyen szép flöss-t vagy full-t, az utolsó két kártya segítségével és menekültünk meg ezzel vesztett helyzetből. Ha úgy tetszik, kicsit vehetjük félvállról a szerencse jelenlétét a játékban, hiszen úgysem tudjuk azt befolyásolni.

Részemről a hozzáállás a következő:
  • Szerencse, hogy kapok badbeat-eket, mert ez azt jelenti, hogy még mindig játszom.
  • Szerencse, hogy kapok badbeat-eket, mert ez azt jelenti, hogy jó vagyok, hiszen még így is nyereséggel tudom űzni az ipart, ha nem így lenne, már rég abba hagytam volna.
  • Szerencse, hogy kapok badbeat-eket, mert ez hajt előre, nem hagy ellustulni, arra sarkall, hogy tovább fejlesszem a tudásomat.
  • És szerencse, hogy kapok badbeat-eket, mert ez azt jelenti, hogy nem vagyok sem kínai néni, sem mexikóvárosi árvagyerek.

Sok sikert az asztaloknál,
Pintér Márk

X Sütiinformáció

Sütiket helyeztünk el a számítógépeden, hogy javítsuk a felhasználói élményedet weboldalunkon. Bármikor megváltoztathatod a sütibeállításaidat. Ha nem változtatsz rajtuk, azt beleegyezésnek értelmezzük a továbbiakra vonatkozóan.